fbpx

A vállalat óriás alapítója Soichiro Honda, aki már kisgyermek korában imádta a motorolaj szagát, a benzines autók illatát. Fiatalon apja kerékpár szervizében tanult, majd autószerelő inasnak állt. Járt egyetemre, hogy megszerezze a tudást, de sosem diplomázott le, mert a diplomát nem tartotta többre egy mozijegynél.

A Honda Motor Co.Ltd-t 1948-ban alapította Soichiro Honda, abból a pénzből, amit dugattyúgyűrűk készítésével keresett a Toyotánál és más, repülőgép gyártó vállalatoknál. A II. világháború után az amerikai katonák Japánból való kivonulását követően begyűjtötte a hátrahagyott kétütemű benzinmotorokat, megjavította őket, és elsőként feleségének, majd másoknak is készített motorral meghajtott kerékpárokat, így jöttek létre az első motorkerékpárok. A használt erőforrások hamar elfogytak, és Honda úr úgy döntött, megalkot egy olyan motort, ami teljesen más, mint amit eddig gyártottak.

Mindig úgy gondolta, hogy annak semmi értelme, hogy olyan dolgokat gyártson, amit előtte valaki már kitalált, mert az nem más, mint másolás. Ez a filozófia minden területen átjárta a vállalatot, a mai napig is olyan termékeket gyártanak, amelyek valamilyen szempontból egyediek a piacon.

Honda úr a versenyzés szerelmese is volt, több balesetet elszenvedett, de soha nem adta fel. Az utolsó évben, mikor még külföldi vállalatként lehetősége volt rá (1959), megvetette lábát Amerikában és amerikai cégként részt vett az ottani autóversenyeken.

Rengeteg újdonság és találmány köthető Honda úr, illetve a vállalat nevéhez, lássunk néhányat felsorolás szerűen a teljesség igénye nélkül…

  • autó-emelő
  • dugattyú-gyűrű
  • 4 ütemű csónakmotor
  • hidrogén meghajtású autó
  • Honda Jet – a szárnyak felett elhelyezkedő erőforrásokkal
  • házi erőmű (otthoni energia, hidrogén autó töltése)
  • az első humanoid robot (emberi izommozgás alapján működik)

A Honda hisz az álmok erejében The Power of Dreams – ahogy a logó is mutatja. De hinni nem elég. Ahogy Soichiro Honda mondta: „A cselekvés filozófia nélkül halálos fegyver; a filozófia cselekvés nélkül mit sem ér.”

Ennek a filozófiának a része a környezetvédelem is. Már a 60-as években is fontos szempont volt a vállalat számára, hogy termékeik ne csak megfeleljenek a mindenkori környezetvédelmi előírásoknak, de szinte minden időben jócskán túlszárnyalták az elvárásokat. Ma már kizárólag 4 ütemű belső égésű motorokat gyártanak, ezeket szerelik saját termékeikbe és sok egyéb gyártó is felhasználja őket saját gyártású termékeik erőforrásaként.

A megbízhatóság és a felhasználó biztonsága szintén a kezdetek óta az egyik legfontosabb szempont a vállalat számára, ezért minden új terméket hosszú ideig tesztelnek piacra kerülés előtt.

Termékeink

Mind a(z) 134 találat megjelenítve

BF 10 DK2 LHU Csónakmotor

A Honda BF 10 DK2 LHU Csónakmotor a világ leggyorsabb és legkönnyebb 10 lóerős négyütemű motorja, ereje és teljesítménye utolérhetetlen. Ennek a legnagyobb a gyorsulása minden fordulatszámon és ennek a legkisebb a fogyasztása, amikor alapjáraton halad. A vízálló digitális gyújtásnak köszönhetően mindkét típusban a lehető legjobban ég el az üzemanyag. Kormányzás ujjheggyel A nagyméretű irányváltó … BF 10 DK2 LHU Csónakmotor Read More »

Elfogyott

BF 10 DK2 LRU Csónakmotor

A Honda BF 10 DK2 LRU Csónakmotor a világ leggyorsabb és legkönnyebb 10 lóerős négyütemű motorja, ereje és teljesítménye utolérhetetlen. Ennek a legnagyobb a gyorsulása minden fordulatszámon és ennek a legkisebb a fogyasztása, amikor alapjáraton halad. A vízálló digitális gyújtásnak köszönhetően mindkét típusban a lehető legjobban ég el az üzemanyag. Kormányzás ujjheggyel A nagyméretű irányváltó … BF 10 DK2 LRU Csónakmotor Read More »

BF 10 DK2 SHU Csónakmotor

A Honda BF 10 DK2 SHU Csónakmotor a világ leggyorsabb és legkönnyebb 10 lóerős négyütemű motorja, ereje és teljesítménye utolérhetetlen. Ennek a legnagyobb a gyorsulása minden fordulatszámon és ennek a legkisebb a fogyasztása, amikor alapjáraton halad. A vízálló digitális gyújtásnak köszönhetően mindkét típusban a lehető legjobban ég el az üzemanyag. Kormányzás ujjheggyel A nagyméretű irányváltó … BF 10 DK2 SHU Csónakmotor Read More »

BF 10 DK2 SRU Csónakmotor

A Honda BF 10 DK2 SRU Csónakmotor a világ leggyorsabb és legkönnyebb 10 lóerős négyütemű motorja, ereje és teljesítménye utolérhetetlen. Ennek a legnagyobb a gyorsulása minden fordulatszámon és ennek a legkisebb a fogyasztása, amikor alapjáraton halad. A vízálló digitális gyújtásnak köszönhetően mindkét típusban a lehető legjobban ég el az üzemanyag. Kormányzás ujjheggyel A nagyméretű irányváltó … BF 10 DK2 SRU Csónakmotor Read More »

BF 20 Csónakmotor

Honda BF 20 Csónakmotor Új gyorsulási technológia Annak érdekében, hogy még egyenletesebb legyen a gyorsulás, és még jobb legyen az üzemanyag fogyasztás a Honda ezeknél a modelleknél is bevezette, a már bizonyított PGM-IG technológiát, ami egy elektronikus vezérlésű porlasztási technológia, melynek segítségével bármilyen sebességnél optimális a porlasztás. A motorok további biztonsági elektronikával is fel vannak … BF 20 Csónakmotor Read More »

BF 2.3 DH LCHU Csónakmotor

A Honda BF 2.3 DH LCHU Csónakmotor új porlasztót kapott, hogy Önnek és ifjú hajósainak több energiát szolgáltassunk anélkül, hogy megnövekedne a motor súlya. Ez a motor képviseli a legjobb teljesítmény/súly arányt a kategóriában. Hogy mindenkor gond nélkül manőverezhessenek mind a gázkar markolata, mind a tengelykapcsoló egy kézzel működtethető, hogy még nagyobb legyen a biztonság, … BF 2.3 DH LCHU Csónakmotor Read More »

BF 2.3 DH SCHU Csónakmotor

A Honda BF 2.3 DH SCHU Csónakmotor új porlasztót kapott, hogy Önnek és ifjú hajósainak több energiát szolgáltassunk anélkül, hogy megnövekedne a motor súlya. Ez a motor képviseli a legjobb teljesítmény/súly arányt a kategóriában. Hogy mindenkor gond nélkül manőverezhessenek mind a gázkar markolata, mind a tengelykapcsoló egy kézzel működtethető, hogy még nagyobb legyen a biztonság, … BF 2.3 DH SCHU Csónakmotor Read More »

Elfogyott

BF 5 DH LHU Csónakmotor

Honda BF 5 DH LHU Csónakmotor Hihetetlenül praktikus Ugyanaz a motor, amely elviszi a tenger közepére, befér az autójába! Könnyű súlyának és az ergonomikus hordozó fogantyúnak köszönhetően bárhova magával viheti. A 4-ütemű technológia által biztosított előnyöket élvezheti ezzel a kis hordozható motorral. Meglepően takarékos Csakúgy, mint az összes többi Honda csónakmotor, ez is kevés üzemanyagot … BF 5 DH LHU Csónakmotor Read More »

BF 5 DH SHNU Csónakmotor

Honda BF 5 DH SHNU Csónakmotor Hihetetlenül praktikus Ugyanaz a motor, amely elviszi a tenger közepére, befér az autójába! Könnyű súlyának és az ergonomikus hordozó fogantyúnak köszönhetően bárhova magával viheti. A 4-ütemű technológia által biztosított előnyöket élvezheti ezzel a kis hordozható motorral. Meglepően takarékos Csakúgy, mint az összes többi Honda csónakmotor, ez is kevés üzemanyagot … BF 5 DH SHNU Csónakmotor Read More »

Elfogyott

BF 5 DH SHU Csónakmotor

Honda BF 5 DH SHU Csónakmotor Hihetetlenül praktikus Ugyanaz a motor, amely elviszi a tenger közepére, befér az autójába! Könnyű súlyának és az ergonomikus hordozó fogantyúnak köszönhetően bárhova magával viheti. A 4-ütemű technológia által biztosított előnyöket élvezheti ezzel a kis hordozható motorral. Meglepően takarékos Csakúgy, mint az összes többi Honda csónakmotor, ez is kevés üzemanyagot … BF 5 DH SHU Csónakmotor Read More »

BF 6 AH LHU Csónakmotor

Honda BF 6 AH LHU Csónakmotor – az új fejlesztésű, 127 Cm3-es motornak köszönhetően csakúgy, mint az összes többi Honda csónakmotor, ez is kevés üzemanyagot igényel és olcsó a karbantartása. A vízi kalandok során valószínűleg Ön hamarabb szomjazik meg, mint a motorja. 12V 6A akkumulátor töltési lehetőség. A kompakt tervezésnek köszönhetően egy 1,5 literes belső … BF 6 AH LHU Csónakmotor Read More »

Elfogyott

BF 6 AH SHNU Csónakmotor

Honda BF 6 AH SHNU Csónakmotor Hihetetlenül praktikus Ugyanaz a motor, amely elviszi a tenger közepére, befér az autójába! Könnyű súlyának és az ergonomikus hordozó fogantyúnak köszönhetően bárhova magával viheti. A 4-ütemű technológia által biztosított előnyöket élvezheti ezzel a kis hordozható motorral. Meglepően takarékos Csakúgy, mint az összes többi Honda csónakmotor, ez is kevés üzemanyagot … BF 6 AH SHNU Csónakmotor Read More »

BF 6 AH SHU Csónakmotor

Honda BF 6 AH SHU Csónakmotor Bukóslussz Baleset, vagy rosszullét esetére beépített vészkapcsoló, ami a vezetőhöz van kapcsolva és vízbeesés esetén a csónak/hajó megállításával nem megy tovább vezető nélkűl. Propeller A motor erejét átadja a víznek, így haladásra készteti hajónkat. 3 vagy 4 ágú 8-20LE között a gyári felszerélű propeller 4 ágú. Minden motorunkra rendelhető … BF 6 AH SHU Csónakmotor Read More »

EG 3600 Generátor

A Honda EG 3600 Generátor kiválóan alkalmas háztájéki feladtok ellátásra, még akkor is, ha szükséges egy precíziós elektronikával ellátott készüléket is üzemeltetni. Legyen az számítógép, multimédiás eszköz, energiatakarékos izzó, vagy egyéb berendezés, melyhez stabil áram kell, az EG sorozat a D-AVR szabályozásnak köszönhetően mindig egyenletes áramot szolgáltat. A méretes üzemanyagtartály garancia a hosszú, gondatlan üzemeltetésre. … EG 3600 Generátor Read More »

EG 4500 Generátor

A Honda EG 4500 Generátor kisebb ipari feladatokat képes ellátni. Főleg akkor ajánlott, ha legalább egy olyan fogyasztót is táplálunk róla, mely elektromos hálózathoz hasonló stabil áramot igényel. Teljesítményének köszönhetően az EG 4500 képes ellátni kisebb hangosítási feladatokat vagy akár több elektronikával is felszerelt berendezés áramellátását, ami nem haladja meg a 4,5 kVA maximális teljesítményt. … EG 4500 Generátor Read More »

EG 5500 Generátor

A Honda EG 5500 Generátor maximális teljesítménye 5,5 kVA. Ötvözi a kiváló tartósságot a berendezésekhez szükséges teljesítménystabilitás mellett. Szerszámok és lámpák egyidejű működtetése nem okoz gondot az új Digital AVR-nek köszönhetően, amely egyenletesebb teljesítményt (feszültséget) biztosít, és jelentősen csökkenti a fényvillogás vagy az érzékeny elektronikai berendezések károsodásának kockázatát. Honda GX390T2 négy ütemű benzinmotor hajtja, könnyű … EG 5500 Generátor Read More »

EM 5500 S Önindítós Generátor

A Honda EM 5500 S Önindítós Generátor 5,5 kVA egyenletges áramot szolgáltat a kényes berendezések működtetéséhez. A rendkívül robusztus váznak és a csúcskategóriás alkatrészeknek köszönhetően a Honda EM5500CXS ellenáll az építkezések megpróbáltatásainak. Megbirkózik még a nagyon érzékeny és nagy ellenállású elektromos berendezések feszültségingadozásával is. A rendkívül megbízható Honda i-GX390 négyütemű benzinmotor hajtja, amely elektromos indítással … EM 5500 S Önindítós Generátor Read More »

EU 10i Inverteres Generátor

Honda EU 10i Inverteres Generátor 1000 VA teljesítményű tiszta, és csendes. Egyenletes áramot szolgáltat berendezések működtetéséhez utazása során, vagy akár otthonában. A mindössze 13 kg-os kompakt EU10i tele van erővel és lehetőségekkel. A burkolat alatt egy rendkívül hatékony Honda 4 ütemű motor, 2,3 literes üzemanyagtartály és inverteres elektronika kapott helyet. A hordozható generátorok többsége nehéz, … EU 10i Inverteres Generátor Read More »

EU 22i Inverteres Generátor

A HONDA EU 22i Inverteres Generátor akár 2,2 kVA maximális teljesítményt képes nyújtani kompakt, könnyen hordozható formában. Rendkívül sokoldalú, és kiváló minőségű elektromos áramot szolgáltat magán- és kereskedelmi használatra egyaránt. Az EU 22i minimális zajhatást generál köszönhetően egyenletesen járó motornak, a zajcsökkentő háznak és a hangelnyelő burkolatnak. Az EU22i négyütemű Honda GXR120 motorral van felszerelve, … EU 22i Inverteres Generátor Read More »

EU 30is Önindítós Inverteres Generátor

Honda EU 30is Önindítós Inverteres Generátor a Honda által gyártott hordozható, 3 kVA maximális teljesítményű inverteres áramfejlesztő. Az EU30 hordozható generátor tisztább és egyenletesebb feszültséget biztosít, mint a hálózatból származó áram. Az érzékeny számítógépek működtetéséhez vagy műszaki berendezések táplálásához egyenletesebb feszültségre van szükség, ezt az inverteres áramfejlesztők kiküszöbölik. Csendes működése ideális olyan helyeken, ahol a … EU 30is Önindítós Inverteres Generátor Read More »

Elfogyott

EU 32i Inverteres Generátor

A Honda EU 32i Inverteres Generátor akár 3,2 kVA maximális teljesítményt képes nyújtani kompakt, könnyen hordozható formában. Rendkívül sokoldalú, és kiváló minőségű elektromos áramot szolgáltat magán- és kereskedelmi használatra egyaránt. Az EU 32i minimális zajhatást generál köszönhetően egyenletesen járó motornak, a zajcsökkentő háznak és a hangelnyelő burkolatnak. Az EU32i négyütemű Honda GXR130 motorral van felszerelve, … EU 32i Inverteres Generátor Read More »

EU 70is Inverteres Generátor

Honda EU 70is Inverteres Generátor áramfejlesztő 2 db 230 V (16A) és 1 db 230 V (32A) aljzatokkal. Könnyű elektromos indítás gombnyomásra. Az összecsukható fogantyúk és a kerekek miatt könnyen mozgatható, amely így kellő rugalmasságot biztosít. Akár 6,5 óra üzemidő a névleges terhelés mellett egyetlen tank üzemanyaggal, és akár 12 óra üzemidő 50%-os terhelés mellett. … EU 70is Inverteres Generátor Read More »

F 560 Egytengelyű traktor

Honda F 560 Egytengelyű traktor – Csúcstípusként arra lett teremtve, hogy minden munkát el tudjon végezni. Erős, GX 160 motorjának köszönhetően, mindig takarékos tartományban tud kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Könnyen kezelhető köszönhetően az automatikus leválasztó rendszerének, állítható fogantyúinak és egyértelmű funkcionális karjainak. A rászerelhető tartozékok sokasága teszi a legváltozatosabbá és a legtöbb feladatra alkalmassá. Tartozékai lehetnek: … F 560 Egytengelyű traktor Read More »

F560, F720 levegőszűrő

F560, F720 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van beütve … F560, F720 levegőszűrő Read More »

FG 201 Kerti kapagép

Honda FG 201 Kerti kapagép – Rendkívül erős, négyütemű GXV50 motor hajtja, amely kevesebb károsanyag-kibocsátással kifejezetten környezetbarát. Az alacsony zajszintű motornak köszönhetően a munkavégzés kisebb hanghatással jár. Az FG201 fogantyú kiválóan alkalmas nagy terhelésre, köszönhetően a csigakerekes hajtóműnek, amely nagyobb nyomatékot biztosít, mint a csavaros fogaskerekek. A mindössze 17 kg tömegű, és a könnyű kormányrúd … FG 201 Kerti kapagép Read More »

FG 205 Kerti kapagép

A Honda FG 205 Kerti kapagép az FG201-hez hasonlóan szintén négyütemű GXV50 motorral van felszerelve, ezért károsanyag-kibocsátása, rezgése és zajszintje kedvező és környezetbarát. Az FG205 kormányrúd segítségével könnyedén manőverezhető, kisebb kertekben és zöldségesekben. A csigakerekes hajómű áttételnek köszönhetően nagyobb nyomatékot biztosít, mint a más márkáknál használt általános csigakerék. Mindösszesen 24 kg tömegű, a fogantyú összehajtható … FG 205 Kerti kapagép Read More »

AKCIÓ

FG 320 Kapagép

A Honda FG 320 Kapagép 4-ütemű benzines kapagép, amelynek maximális művelési szélessége 800 mm, így ideális kiskertek vagy normál méretű kertek művelésére. A vízszintesen és függőlegesen is állítható fogantyúkkal tökéletes munkapozíciót érhet el. Rendkívül csendes gép, emiatt otthoni használatra is ideális kapagép.  A Honda szokásos minőségi felépítése mellett az FG320 megerősített sebességváltóházat, megerősített tengelycsapot és … FG 320 Kapagép Read More »

AKCIÓ

FJ 500 Kapagép

Honda FJ 500 Kapagép – A Honda legújabb fejlesztései köszönnek vissza az FJ 500 típusú kapálógépben. A kivezetett levegőnyílás segítségével a levegőszűrő könnyebben, tovább tisztán tartható, mint eddig bármikor, valamint az olaj-leeresztő csapnak köszönhetően a szükséges karbantartások is egy mozdulattal elvégezhetők. Az FJ 500as kapálógépet még a gyengébb fizikumú felhasználók (idősebbek, nők) is könnyedén irányíthatják, … FJ 500 Kapagép Read More »

Fűnyírókés HRG416 fűnyíróhoz

Eredeti Honda Fűnyírókés HRG416 fűnyíróhoz, a tökéletes fűnyírásért. Mi a mulcs kés, mi a vágókés? A vágókés az alsó, ezen van a „lapát” ami bedobja a füvet a fűnyűjtőbe. A mulch kés a felső „kisebb” kés, ami kissé el van forgatva az alsó késhez képest, így a hosszabb fűszálakat elővágja. Előnyök Elővágja a füvet, így … Fűnyírókés HRG416 fűnyíróhoz Read More »

Fűnyírókés HRG466 fűnyíróhoz

Eredeti Honda Fűnyírókés HRG466 fűnyíróhoz, a tökéletes fűnyírásért. Mi a mulcs kés, mi a vágókés? A vágókés az alsó, ezen van a „lapát” ami bedobja a füvet a fűnyűjtőbe. A mulch kés a felső „kisebb” kés, ami kissé el van forgatva az alsó késhez képest, így a hosszabb fűszálakat elővágja. Előnyök Elővágja a füvet, így … Fűnyírókés HRG466 fűnyíróhoz Read More »

Fűnyírókés HRG536 fűnyíróhoz

Eredeti Honda Fűnyírókés HRG536 fűnyíróhoz, a tökéletes fűnyírásért. Mi a mulcs kés, mi a vágókés? A vágókés az alsó, ezen van a „lapát” ami bedobja a füvet a fűnyűjtőbe. A mulch kés a felső „kisebb” kés, ami kissé el van forgatva az alsó késhez képest, így a hosszabb fűszálakat elővágja. Előnyök Elővágja a füvet, így … Fűnyírókés HRG536 fűnyíróhoz Read More »

Fűnyírókés HRS536 fűnyíróhoz

Eredeti Honda Fűnyírókés HRS536 fűnyíróhoz, a tökéletes fűnyírásért. Mi a mulcs kés, mi a vágókés? A vágókés az alsó, ezen van a „lapát” ami bedobja a füvet a fűnyűjtőbe. A mulch kés a felső „kisebb” kés, ami kissé el van forgatva az alsó késhez képest, így a hosszabb fűszálakat elővágja. Előnyök Elővágja a füvet, így … Fűnyírókés HRS536 fűnyíróhoz Read More »

Fűnyírókés HRX476 fűnyíróhoz

Eredeti Honda Fűnyírókés HRX476 fűnyíróhoz, a tökéletes fűnyírásért. Mi a mulcs kés, mi a vágókés? A vágókés az alsó, ezen van a „lapát” ami bedobja a füvet a fűnyűjtőbe. A mulch kés a felső „kisebb” kés, ami kissé el van forgatva az alsó késhez képest, így a hosszabb fűszálakat elővágja. Előnyök Elővágja a füvet, így … Fűnyírókés HRX476 fűnyíróhoz Read More »

Fűnyírókés HRX537 fűnyíróhoz

Eredeti Honda Fűnyírókés HRX537 fűnyíróhoz, a tökéletes fűnyírásért. Mi a mulcs kés, mi a vágókés? A vágókés az alsó, ezen van a „lapát” ami bedobja a füvet a fűnyűjtőbe. A mulch kés a felső „kisebb” kés, ami kissé el van forgatva az alsó késhez képest, így a hosszabb fűszálakat elővágja. Előnyök Elővágja a füvet, így … Fűnyírókés HRX537 fűnyíróhoz Read More »

Fűnyírókés szett Miimo robotfűnyíróhoz

Eredeti Honda Fűnyírókés szett Miimo robotfűnyíróhoz (3 garnitúra=9db kés) az összes típusú (HRM300, HRM500, HRM310, HRM520, HRM3000) Miimo robotfűnyíróhoz, a tökéletes fűnyírásért. Mi a mulcs kés, mi a vágókés? A vágókés az alsó, ezen van a „lapát” ami bedobja a füvet a fűnyűjtőbe. A mulch kés a felső „kisebb” kés, ami kissé el van forgatva … Fűnyírókés szett Miimo robotfűnyíróhoz Read More »

G300, G400 levegőszűrő

G300, G400 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van beütve … G300, G400 levegőszűrő Read More »

GC135, GC140, GC160, GC190 levegőszűrő

GC135, GC140, GC160, GC190 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe … GC135, GC140, GC160, GC190 levegőszűrő Read More »

GCV135, GCV140, GCV160, GCV190 levegőszűrő

GCV135, GCV140, GCV160, GCV190 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe … GCV135, GCV140, GCV160, GCV190 levegőszűrő Read More »

GCV520, GCV530, GXV520, GXV530 levegőszűrő

GCV520, GCV530, GXV520, GXV530 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe … GCV520, GCV530, GXV520, GXV530 levegőszűrő Read More »

GD320, GD321, GD410, GD411 levegőszűrő

GD320, GD321, GD410, GD411 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe … GD320, GD321, GD410, GD411 levegőszűrő Read More »

GP160, GP200 levegőszűrő

GP160, GP200 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van beütve … GP160, GP200 levegőszűrő Read More »

GX100, GXR120, EU30iS levegőszűrő

GX100, GXR120, EU30iS levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van … GX100, GXR120, EU30iS levegőszűrő Read More »

GX110, GX120 levegőszűrő

GX110, GX120 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van beütve … GX110, GX120 levegőszűrő Read More »

GX120 DKR levegőszűrő

GX120 DKR levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van beütve … GX120 DKR levegőszűrő Read More »

GX140, GX160, GX200 levegőszűrő

GX140, GX160, GX200 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van … GX140, GX160, GX200 levegőszűrő Read More »

GX240, GX270 levegőszűrő

GX240, GX270 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van beütve … GX240, GX270 levegőszűrő Read More »

GX340, GX390 levegőszűrő

GX340, GX390 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van beütve … GX340, GX390 levegőszűrő Read More »

GX360 levegőszűrő

GX360 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van beütve a … GX360 levegőszűrő Read More »

GX610, GX620, GXV610, GXV620 levegőszűrő

GX610, GX620, GXV610, GXV620 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe … GX610, GX620, GXV610, GXV620 levegőszűrő Read More »

GX610K1, GX620K1, GX670 levegőszűrő

GX610K1, GX620K1, GX670 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van … GX610K1, GX620K1, GX670 levegőszűrő Read More »

GX630, GX660, GX690 levegőszűrő

GX630, GX660, GX690 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van … GX630, GX660, GX690 levegőszűrő Read More »

GXV120 levegőszűrő

Honda GXV120 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van beütve … GXV120 levegőszűrő Read More »

GXV160 levegőszűrő

GXV160 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van beütve a … GXV160 levegőszűrő Read More »

GXV160UH2, GXV160K1 levegőszűrő

GXV160UH2, GXV160K1 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van beütve … GXV160UH2, GXV160K1 levegőszűrő Read More »

Elfogyott

GXV270, GXV340, GXV390 levegőszűrő

Honda GXV270, GXV340, GXV390 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe … GXV270, GXV340, GXV390 levegőszűrő Read More »

GXV340K2, GXV390K1 levegőszűrő

GXV340K2, GXV390K1 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van beütve … GXV340K2, GXV390K1 levegőszűrő Read More »

GXV610K1, GXV620K1, GXV670 levegőszűrő

GXV610K1, GXV620K1, GXV670 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van … GXV610K1, GXV620K1, GXV670 levegőszűrő Read More »

GXV630, GXV660, GXV690 levegőszűrő

GXV630, GXV660, GXV690 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van … GXV630, GXV660, GXV690 levegőszűrő Read More »

Elfogyott

HF 1211H Fűnyíró traktor

A Honda HF 1211H Fűnyíró traktor hihetetlenül megbízható Honda OHV 4 ütemű GXV340 337 köbcentis 11 LE-s motor hajtja. A motor így nem csak bőséges teljesítményt, hanem nagyon hosszú élettartamot is biztosít, hosszú időre. A nagy, 71 cm-es (28″) vágóasztallal és szűk, 140 cm-es fordulókörével a HF 1211 HE manőverezése virágágyások és íves szegélyek körül … HF 1211H Fűnyíró traktor Read More »

AKCIÓ

HF 2317H Fűnyíró traktor

A Honda HF 2317H Fűnyíró traktor megbízható, 4 ütemű V Honda motor hajtja, indítása kulccsal történik. A hidrosztatikus hajtás esetén a kések állandó sebességgel forognak, függetlenül a gép haladási sebességétől. Ez változtatható sebességszabályozást biztosít a tökéletes vágás eléréséhez, függetlenül attól, hogy milyen gyorsan vagy lassan halad a traktorral. Állítható, háttámlájú ülésével, továbbfejlesztett pedáljaival a HF … HF 2317H Fűnyíró traktor Read More »

AKCIÓ

HF 2417H Fűnyíró traktor

Honda HF 2417H Fűnyíró traktor, amely hidrosztatikus sebességváltóval fokozatmentesen vezérelhető pedál segítségével. A HF2417 a Honda Versamow™ szelektív mulcsozással rendelkezik. Egyetlen karral a gép összegyűjti a levágott füvet a zsákba, vagy finomra aprítja és a pázsitra fújja természetes műtrágyaként (mulcsozás). A HF2417 vezérműszíjjal van felszerelve, amely szinkronizált 90°-os szöget tart fenn a kések között – … HF 2417H Fűnyíró traktor Read More »

HF 2625H Fűnyíró traktor

Honda HF 2625H Fűnyíró traktor, amely Optiflow rendszerrel van felszerelve. Optiflow rendszer: A vágóasztal alatt található ventilátoros rendszer javítja a légáramlást a vágóasztal és a 350L fűgyűjtő között, javítva a gyűjtési teljesítményt. A fűgyűjtő zsák nyitása és rásegítése villanymotorral egy kapcsoló megnyomásával történik, Önnek így nincs szüksége leszállni traktoráról.* A motort kifejezetten nehéz és professzionális … HF 2625H Fűnyíró traktor Read More »

Elfogyott

HF 2625HT Fűnyíró traktor

Honda HF 2625HT Fűnyíró traktor, amely Optiflow rendszerrel van felszerelve. Optiflow rendszer: A vágóasztal alatt található ventilátoros rendszer javítja a légáramlást a vágóasztal és a 350L fűgyűjtő között, javítva a gyűjtési teljesítményt. A fűgyűjtő zsák nyitása és rásegítése villanymotorral egy kapcsoló megnyomásával történik, Önnek így nincs szüksége leszállni traktoráról. A motort kifejezetten nehéz és professzionális … HF 2625HT Fűnyíró traktor Read More »

HF2315, HF2417, EU70, iGX440 levegőszűrő

Honda HF2315, HF2417, EU70, iGX440 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém … HF2315, HF2417, EU70, iGX440 levegőszűrő Read More »

HF2622 levegőszűrő

Honda HF2622 levegőszűrő – A gyári beszállítótól, közel gyári minőségű alkatrészek. Milyen ismérvek alapján lehetünk biztosak abban, hogy gyári alkatrészünk van? A gyári alkatrészek a legtöbbször külön-külön csomagolva, Honda logós címkével és gyári cikkszámmal vannak ellátva. A gyári papír levegőszűrőkre a cikkszám legtöbbszőr rá van írva. Az ovális, fémházasnak a felső fém tetejébe van beütve … HF2622 levegőszűrő Read More »

HHB 25 Lombfújó

A Honda HHB 25 Lombfújó magabiztosan száll versenybe a kétütemű társai ellen. Amikor a lehulló falevelek ellepik kertünket, beterítik ösvényeinket, ez a Honda lombfúvó percek alatt segít visszaállítani a tiszta állapotot. A lombfúvó erős levegősugara könnyedén tolja a kerti szemetet egy olyan helyre, ahol könnyen összegyűjthetjük, majd komposztálhatjuk. A könnyű és kompakt HHB25 egy könnyed … HHB 25 Lombfújó Read More »

HHH25 D 75 Sövényvágó

A Honda HHH25 D 75 Sövényvágó egyformán alkalmas aprólékos formázásra és nagymennyiségű vágásra is. Ezen tulajdonságok mellé társul a rezgéscsillapítás, a könnyű indítás, illetve a sövényvágó könnyű súlya, mely lehetővé teszi a kényelmesebb, könnyebb munkát hosszútávon is. Munkavégzés során a kétoldalas vágóél adta előnyöket is élvezhetjük. Ugyanazon erővel és teljesítménnyel rendelkeznek, mint a hasonló, kétütemű … HHH25 D 75 Sövényvágó Read More »

Honda benzinstabilizátor – 250 ml

Honda benzinstabilizátor – 250 ml az üzemanyag minőségének megőrzése érdekében. 250 ml stabilizátor 25-80 liter üzemanyaghoz – tárolás esetén 10 ml/1 liter, folyamatos használat esetén 3 ml/1 liter az adagolás. Segítségével a friss üzemanyag 3-6 hónapon keresztül megőrzi szerkezeti minőségét, felhasználhatóságát. Az E10-es benzin tárolási ideje jelentősen lecsökkent az előző években megszokottakhoz képest, maximum 30 … Honda benzinstabilizátor – 250 ml Read More »

Honda motorolaj 10W-30 0,6 L

Honda motorolaj 10W-30 0,6 L – Honda kisgépek számára kifejlesztett 4-ütemű motorolaj. A gépek hosszú élettartamának biztosítása szempontjából elengedhetetlen a jó minőségű motorolaj használata és a rendszeres időszakos szerviz elvégzése, melynek része az olajcsere is. Az egyes gépek kezelési utasításai minden esetben tartalmazzák a szükséges motorolaj pontos típusát és az olajcsere pontos gyakoriságát is. A … Honda motorolaj 10W-30 0,6 L Read More »

Honda motorolaj 10W-30 1 L

Honda motorolaj 10W-30 1 L – Honda kisgépek számára kifejlesztett 4-ütemű motorolaj. A gépek hosszú élettartamának biztosítása szempontjából elengedhetetlen a jó minőségű motorolaj használata és a rendszeres időszakos szerviz elvégzése, melynek része az olajcsere is. Az egyes gépek kezelési utasításai minden esetben tartalmazzák a szükséges motorolaj pontos típusát és az olajcsere pontos gyakoriságát is. A … Honda motorolaj 10W-30 1 L Read More »

Honda motorolaj 5W-30 0,6 L

Honda motorolaj 5W-30 0,6 L – Honda csónakmotorok és pl. hómarók számára kifejlesztett 4-ütemű motorolaj. A gépek hosszú élettartamának biztosítása szempontjából elengedhetetlen a jó minőségű motorolaj használata és a rendszeres időszakos szerviz elvégzése, melynek része az olajcsere is. Az egyes gépek kezelési utasításai minden esetben tartalmazzák a szükséges motorolaj pontos típusát és az olajcsere pontos … Honda motorolaj 5W-30 0,6 L Read More »

Honda motorolaj 5W-30 1 L

Honda motorolaj 5W-30 1 L – Honda csónakmotorok és pl. hómarók számára kifejlesztett 4-ütemű motorolaj. A gépek hosszú élettartamának biztosítása szempontjából elengedhetetlen a jó minőségű motorolaj használata és a rendszeres időszakos szerviz elvégzése, melynek része az olajcsere is. Az egyes gépek kezelési utasításai minden esetben tartalmazzák a szükséges motorolaj pontos típusát és az olajcsere pontos … Honda motorolaj 5W-30 1 L Read More »

Új

HRG 416 P Fűnyíró

Honda HRG 416 P Fűnyíró, Honda négyütemű GCV 145 motorral meghajtva. Ezek az új motorok fokozott égést biztosítanak azáltal, hogy erősebb turbulenciát hoznak létre a dugattyúkamrában, ugyanakkor gyengébb minőségű üzemanyagok esetén is egyenletes üzeműek. Minden Honda Izys új Automata szívatórendszerrel rendelkezik, amely továbbfejlesztett hőmérséklet-érzékelést és fojtó optimalizálást kínál a könnyebb indítás érdekében még nehezebb körülmények … HRG 416 P Fűnyíró Read More »

AKCIÓ

HRG 466 S Önjáró Fűnyíró

Honda HRG 466 S Önjáró Fűnyíró Honda négyütemű GCV 160 motorral rendelkezik. Ezek az új motorok fokozott égést biztosítanak azáltal, hogy erősebb turbulenciát hoznak létre a dugattyúkamrában. Minden Honda Izys új Automata szívató rendszerrel rendelkezik, továbbá hőmérséklet-érzékelést és fojtószelep-optimalizálást kínál a könnyebb indítás érdekében nehezebb körülmények között is. Az Izy termékcsalád könnyebb hozzáférést biztosít a … HRG 466 S Önjáró Fűnyíró Read More »

Elfogyott

HRH 536 H Ipari Önjáró Fűnyíró

Honda HRH 536 H Ipari Önjáró Fűnyíró – Hihetetlenül erős és rendkívül megbízható 4 ütemű Honda GXV160 motor hajtja. Hidrosztatikus hajtóművel rendelkezik, amellyel a vágópengék állandó sebességgel forognak. Ez változtatható sebességszabályozást biztosít a felhasználó számára, és tökéletes vágást érhet el, függetlenül attól, hogy milyen gyorsan vagy lassan halad a fűnyíró. A HRH 536 HX számos … HRH 536 H Ipari Önjáró Fűnyíró Read More »

Sale!

HRM 3000 Robotfűnyíró

HRM 3000 Robotfűnyíró (Honda Miimo) robusztusabb és nagyobb teljesítménnyel bír elődjeinél. 4000 m2-ig és 1000 m-es kertkerületig megállja a helyét. Mobil applikáció segítségével egyszerűbb a kezelése, mint eddig bármikor, egyetlen gombnyomással állíthatja a vágási magasságot, vagy indíthatja el, illetve állíthatja le, ha egy nem várt esemény miatt szükség van a módosításokra. Nincs szükség többé Márkakereskedőjének … HRM 3000 Robotfűnyíró Read More »

Sale!

HRM 310 Robotfűnyíró

A Honda HRM 310 Robotfűnyíró (Honda Miimo) kiválóan alkalmas kisebb ház körüli kertek ápolására 300 méteres kerületig és 2200 m2 területig. A vágási magassága fokozatmentesen állítható 20 és 60 mm között, az Ön igényei szerint. Területi-, dőlésszög-, ütközés- és emelésérzékelőinek köszönhetően mindenki biztonságban van körülötte. Minimális átalakítás után kertje tökéletesen ápolt és rendezett lesz. Alakítson … HRM 310 Robotfűnyíró Read More »

Sale!

HRM 40 Live Robotfűnyíró

Ha szereti a fűnyírást, rendben van. Ha nem, ott van HRM 40 Live Robotfűnyíró, a Honda Miimo. Egyáltalán nem kell foglalkoznia vele, mert intelligensen követi bármely kert elrendezését, csendesen és tökéletesen levágja a füvet, így nem maradhatnak csúnya nyesedékek. Olyan okos, hogy még azt is tudja, mikor kell feltöltenie magát. Az új Honda MIIMO 40 … HRM 40 Live Robotfűnyíró Read More »

Sale!

HRM 520 Robotfűnyíró

A robotfűnyírók nagyobbik változata a Honda HRM 520 Robotfűnyíró, másnéven Honda Miimo. Könnyedén megbirkózik a nagyobb és bonyolultabb kialakítású kertekkel is 800 m kerületig és 3000 m2 területig. 3600 mAh Li-ion-os akkumulátora biztosíték a távolabbi területek karbantartására. A kések vágási magassága 20 és 60 mm között fokozatmentesen állítható, az Ön igényei szerint. Területi-, dőlésszög-, ütközés- … HRM 520 Robotfűnyíró Read More »