HONDA

AZ ÁLOM

A vállalat óriás alapítója Soichiro Honda, aki már kisgyermek korában imádta a motorolaj szagát, a benzines autók illatát. Fiatalon apja kerékpár szervizében tanult, majd autószerelő inasnak állt. Járt egyetemre, hogy megszerezze a tudást, de sosem diplomázott le, mert a diplomát nem tartotta többre egy mozijegynél.

HONDA

Az álom valóra válik

Honda Motor Co.Ltd-t 1948-ban alapította Soichiro Honda, abból a pénzből, amit dugattyúgyűrűk készítésével keresett a Toyotánál és más, repülőgép gyártó vállalatoknál. A II. világháború után az amerikai katonák Japánból való kivonulását követően begyűjtötte a hátrahagyott kétütemű benzinmotorokat, megjavította őket, és elsőként feleségének, majd másoknak is készített motorral meghajtott kerékpárokat, így jöttek létre az első motorkerékpárok. A használt erőforrások hamar elfogytak, és Honda úr úgy döntött, megalkot egy olyan motort, ami teljesen más, mint amit eddig gyártottak.

HONDA

A VÍZIÓ

Mindig úgy gondolta, hogy annak semmi értelme, hogy olyan dolgokat gyártson, amit előtte valaki már kitalált, mert az nem más, mint másolás. Ez a filozófia minden területen átjárta a vállalatot, a mai napig is olyan termékeket gyártanak, amelyek valamilyen szempontból egyediek a piacon. Honda úr a versenyzés szerelmese is volt, több balesetet elszenvedett, de soha nem adta fel. Az utolsó évben, mikor még külföldi vállalatként lehetősége volt rá (1959), megvetette lábát Amerikában és amerikai cégként részt vett az ottani autóversenyeken.

Rengeteg újdonság és találmány köthető Honda úr, illetve a vállalat nevéhez, lássunk néhányat felsorolás szerűen a teljesség igénye nélkül…

  • autó-emelő
  • dugattyú-gyűrű
  • 4 ütemű csónakmotor
  • hidrogén meghajtású autó
  • Honda Jet – a szárnyak felett elhelyezkedő erőforrásokkal
  • házi erőmű (otthoni energia, hidrogén autó töltése)
  • az első humanoid robot (emberi izommozgás alapján működik)

    A Honda hisz az álmok erejében The Power of Dreams – ahogy a logó is mutatja. De hinni nem elég. Ahogy Soichiro Honda mondta: „A cselekvés filozófia nélkül halálos fegyver; a filozófia cselekvés nélkül mit sem ér.”

HONDA

A HARMÓNIA

Ennek a filozófiának a része a környezetvédelem is. Már a 60-as években is fontos szempont volt a vállalat számára, hogy termékeik ne csak megfeleljenek a mindenkori környezetvédelmi előírásoknak, de szinte minden időben jócskán túlszárnyalták az elvárásokat. Ma már kizárólag 4 ütemű belső égésű motorokat gyártanak, ezeket szerelik saját termékeikbe és sok egyéb gyártó is felhasználja őket saját gyártású termékeik erőforrásaként. A megbízhatóság és a felhasználó biztonsága szintén a kezdetek óta az egyik legfontosabb szempont a vállalat számára, ezért minden új terméket hosszú ideig tesztelnek piacra kerülés előtt. Honda úr a versenyzés szerelmese is volt, több balesetet elszenvedett, de soha nem adta fel. Az utolsó évben, mikor még külföldi vállalatként lehetősége volt rá (1959), megvetette lábát Amerikában és amerikai cégként részt vett az ottani autóversenyeken.

MÁRKÁINK ÉS DIVÍZIÓK

A HONDA kisgépek a világ minden táján a profi minőséget képviselik, méltán elismertek és nagy népszerűségnek örvendenek a lakossági és a céges felhasználás tekintetében egyaránt. Legyen szó akár kerti-, akár ipari gépekről. Időtálló, strapabíró munkagépek, melyek kiemelkednek saját kategóriájukban a többi gyártóval szemben. Éljen akár Európában, akár Amerikában, biztos lehet benne, hogy mindenhol a megszokott HONDA minőséggel fog találkozni, mert a HONDA gépek, már számos esetben bizonyítottak az egész világon!

HONDA Kis-és Kertigépek

Legyen szó kertápolásról vagy kemény fizikai munkáról, a Honda kis- és kerti gépei megkönnyítik azt az Ön számára. Használatukkal minden helyzetben profi munkát végezhet erőlködés nélkül.

HONDA Csónakmotorok

Igazi élményre vágyik? Fedezze fel a Honda Marine termékek által nyújtott szabadságot és határtalanság érzést. Mindegy, hogy horgászni indul vagy a tengeren kíván harcba szállni a hullámokkal, mindenre van megoldásunk.

HONDA Robotfűnyírók

Ha mindig egyenletesen nyír, tökéletes gyepet szeretne otthonában kis odafigyelés és kevés energiaráfordítás mellett, akkor mindig mosolygós Honda Miimo robotfűnyíróink segítségével levesszük válláról a feladatvégzés súlyát.

TERMÉKEINK KATEGÓRIÁKRA BONTVA

Az eredeti HONDA gépek minden alkatrésze, a HONDA tervezőmérnökei által kifejlesztett, a messzemenőkig összeillő és együtt jól működő alkatrészekből kerülnek a tervező asztalra, ez után pedig legyártásra. Ennek is köszönhető, hogy együtt tökéletesen funkcionálnak, a felhasználók számára pedig egy teljes egészet alkotnak.

Generátorok

Szivattyúk

fűnyíró ikon

Fűnyírók

Fűkaszák

Traktorok

Kapagépek

Robotfűnyírók

Kézi Eszközök

Csónakmotorok

Csónaktestek

Beépíthető Motorok

Alkatrészek

KERESSE SZAKÉRTŐINKET

Keresse legközelebbi Honda márkakereskedőnket-, szervizünket.

HondaShop

Hamarosan jelentkezünk

Üdv, ha kérdése van, kezdjen el írni.

Powered by WpChatPlugins
0
    0
    Kosár
    Üres a kosárShop